kik a legjobbat hozzák ki belőlem. Rávilágítanak egy jobb énemre, hogy másképp is lehet ...

Legyen egy  jobb évetek!

A napokban olvastam: "A bizalom az első lépés a csalódás fele."

Következtetés: Inkább többször csalódjak minthogy soha se bízzak.

Mikor fullaszt már a sok szar, hívj fel egy barátot. Kettőt. Hármat. És csak beszéljetek. Ha nem is arról ... akármiről. Felszínen tart.

Vásárolni voltam. Fizetéskor a kasszánál megkérdezték visszaadhatnak-e aprópénz helyett rágóval. Mondtam, nem. Én sem rágóval fizettem. A kasszásnő döbbenten rámnézett. Én meg elismételtem, hogy nem kérek rágót, én a visszajáró pénzemet kérem. Erre elvörösödött, kiment a kasszából, egyett csapott, átment a másik kasszához majd visszatért aprópénzzel. Természetesen ezt mindenféle felháborodott megjegyzés követte, többek között hogy azért kérdezte mert nincs aprópénze. Ha nem volt akkor mégis hogy sikerült megoldania hogy visszaadjon??!!! Kedves elárusítónők jegyezzétek meg: nem kell se rágó, se cukorka se kutyámfüle. HA KELL, veszek magamnak! Nekem a visszajáró pénzem kell!

Ugyancsak egy másk vásárlós történet:  fizetéskor, mikor kinyítottam a pénztárcámat vettem észre hogy elfelejtettem pénzt vinni magammal. Elkezdtem számolgatni az apróimat, és végül kijött az összeg. Pontosan 5 banival volt több pénz nálam mint amilyen értékre vásároltam. Felteszem magamnak a kérdést: ha ebben az esetben nem gyűlt volna ki az összeg elvettek volna tőlem rágót? NEM! Na erről beszélek!

Up.

Két évvel ezelött Velencén a bienálén kétfajta kitűzőt árultak. Szentül hittem benne és megvettem: Art is Architecture.

Ha ma lennék ott, a másikat választanám hiszen ez bizonyult igaznak: Architecture is Politics.

... álmomban azon vívódtam, hogy soroljak fel három amerikai író nevet. És nem tudtam. Addig eljutottam hogy Sallinger és Coetze. Coetzeben nem voltam biztos (És kiderült hogy valóban nem). Egyre csak azok az írók jutottak eszembe kik amerikába emigráltak (Nabokov, Márai, …). Amerikában született nem. S akkor feltettem magamban a kérdést: három amerikai zeneszerző? Láttam is magam ahogy dagad a májam, hiszen ebben biztos votlam hogy tarolni fogok. Nem tudtam. Rodgers & Hammerstein, Leonard Bernstein … és hogy hívták  a másikat? A kedvencet … aki meghalt fiatalon … agydagant … egy amerikai párizsban … sokat hallgattam … látom a nevét a listámon … áh! Leonard Berstein! Nem! Nem ő! Ő buzi. Elhagyta feleségét egy pasiért. Majd visszatért hozzá mikor haldoklott. Igazából fel sem fogjuk más emberek érzelmi komplexitását, csak ítélkezünk felettük. Na de hogy hívták??? Agydaganat … fiatal, tehetséges … ő a kedvenc … azok a disszonanciák … áh! Na de a három amerikai író? … Sallinger … más? nem. Nem. Nem!

És felébredek. És ez csak folytatódik. Ébren is. Nem tudtam. Majd megint álom. És újra ébredés.

Most meg tessék amerikai író:

• Michael Cunningham. Óh persze! Az órák!
• Sallinger. Őt nem kell bemutatni.
• Ernest Hemingway
• Faulkner
• Updike
• Philip Roth

S akkor a nagyok a zenében:

• Rodgers & Hammerstein
• Leonard Bernstein
• GEORGE GERSHWIN áhá! Róla volt szó!
• Philip Glass. Megfeledkezhettem róla?!
• Danny Elfman. És róla is??!
• Michael Hersch. a zongorista.

Sad. I miss Italy so much. It seems unbearable to be here. Miss the Life. Miss the Friends.

... a tavasz is hamarabb érkezik.

hogy épp a redönyt akartam felhúzni a konyhában to let the sunshine in, mikor sikerült levernem a függönytartót a függönnyel együtt. Két csavar tartotta az egészet mi egy fadarabba volt belefúrva. Annyit tudok én is a csavarokról s a fúrásról, hogy bármit is fúrsz jó, ha elöbb tiknit teszel, s abba helyezed a csavart. Biztosabb, és jobban tart. Szóval jegyezzétek meg: ha bármit is fúrtok, használjatok tiknit! Itt nem volt. Így vasárnap reggeliben az egész rámhullot, sikeresen felvertem a lányokat, ráadásul nem is tudtam megjavítani mit elrontottam. A csavarokat visszacsavartam,  s visszahelyeztem a függönytartót, de gyanúsnak tünt az egész.  Nem is tartott tovább egy félpercnél, s megint minden rámzuhant. Sikerült az egyik csavart elvesztenem. Hiába fésülte át Sasszem az egész konyhát, nem találta. Majd feladta.

Néhány óra múlva, mikor már rég mással foglalkoztam, eszembe jutott! Ha felseprem a konyhát biztos meglesz. Ami hamarosan be is igazolódott. Így ha nincs is függönyünk a konyhában, legalább megvan minden darab hogy felszereljük. Márcsak egy fúrógép kell a háztartáshoz.

Amit akarok ezzel mondani, az az, hogy egy hete már hogy kínlódok egy tervvel. Van egy gyönyörű metszetem, gyönyörű alaprajzzal. Annyi a gond, hogy funkcionálisan a kettő nem passzol. És első ránézésre nem is fog. De érzem én hogy igen. Csak eddig Sasszemmel kerestem a csavart. És a seprüt kell elővennem. Mit még nem találok, de biztosan meglesz.

a lakásban. Reggel.  A lányok általában későig alusznak , én meg elöttük felébredek. Ilyenkor minden nyugodt. Minden harmóniában van. Csendben teszek-veszek a konyhában.  Bekapcsolom a tévét, mikozben szürcsölgetem a kávét. A Rai Edu ilyenkor sugározza  a legérdekesebb adásait. Elmélázok egy pillanatig. Lelkileg felkészülök a napra. Ott a kezdeti harmónia, mire szükszégem van, hogy minden jól induljon. Majd sorra előjönnek a lányok. Buongiorno! A nap elindult!

mikor repülővel utazni gyorsabb és olcsóbb mint bármi mással.

Az olaszok kedvelik a lilát. Nagyon. Én meg utálom. Nagyon.

Négy órát várni egy tanárra olyan ismerős érzes ... Néhány dolgok ugyanazok maradnak bárhova is mész.

Fáradt vagyok meg éhes. HHHHOoool van a tanÁÁáár?

Mikor már azzal ütöd el az időt, hogy a blogodra írsz zagyvaságokat, akkor elég súlyos a helyzet.

Csupasz, hóborította fáktól pálmafákhoz. Először utaztam úgy, hogy ennyire nyilvánvaló legyen ez a földrajzi távolság. S valahol nem is erről a fizikai távolságról van szó, hanem arról, pszichológiailag hogyan bírkózom meg vele. Mikor hazaértem Erdélybe, azt mondhattam, hogy kutyául hiányzik Olaszország. Most hogy visszatértem az olaszokhoz kutyául hiányzik Erdély. Talán csak annyi, hogy bármelyiket is hagyom el, valamit, valakit magam mögött hagyok. S bármelyik is lesz az, vesztenivalóm van. Valamit mégiscsak jól csináltam.

mint a tékozló fiú ki végre hazatért. Kezdem azt hinni, hogy valójában nem is akart hazatérni, csak épp nem volt más választása.

először Olaszországban. Egy nagyon szimpatikus hölgy vett fel. Megjegyezte, hogy spanyol akcentussal beszélem az olaszt, miközben arra gondoltam: "milyen spanyol akcentussal beszéli az olaszt" ...

mi a bajom: frusztrált vagyok! Igen frusztrált az egyetemem miatt. Frusztrált vagyok mert lassan hat éve tanulok, és messzemenőn nem kaptam meg azt a felkészültséget amire szükségem lenne. Frusztrált vagyok mert a tanáraim az egyetemen hihetetlen korlátozott mennyiségű tudással rendelkeznek (tisztelet a kivétel), így minket diákokat hihetetlenül korlátozott módon formáltak. Frusztrált vagyok mert hihetetlen nagy mennyiségű fölösleges információt nyomtak a fejembe. Frusztrált vagyok mert erre csak most jöttem rá, mikor VÉGRE sikerült elhagynom  az országot és az egyetemet.  Frusztrált vagyok mert annyira nehéz elmenni Romániából és annyira nehéz egy ösztöndíjat szerezni. Frusztrált vagyok mert kanadai barátaim kik messzemenően kevesebb időt tanulnak, messzemenően jobb portofóliót tudnak felmutatni. Frusztrált vagyok mert míg Kanadában az a cél hogy a diákok minél több helyen dolgozzanak és tanuljanak, addig nálunk ez a kérdés fel sem merül! Frusztrált vagyok mert míg a barátaim Tornotoban, New Yorban, Cambridgeben, Londonban, Shanghaiban, Újzélandban, Floridaban vagy Miamiban dolgoztak;  és olyan kis cégeknél mint OMA, Arquitectonica vagy Röjkind Arquitectos, addig nálunk fel sem tevődik a kérdés hogy a diák elmenjen külföldre gyakorlatozni, arról nem is beszéljünk hogy esetleg egy másik kontinensre! És a legjobban az frusztrál, hogy ha szakmai téren valamit is elkakarok érni, akkor azért százszor többet kell küzdenem, mert a lehetőségeim annyira korlátozottak.

Egy ideje már, hogy írnék, és több ideje már, hogy hanyagolom ezt. Számtalanszor gondoltam át mit is írnék, hogyan szólna, s miről mesélnék . De nem jött hogy papírra vessem. S talán mindaz mit annyiszor gondoltaban megírtam … soha nem fog felszínre kerülni.

Egymás után két tökéletes hétvége az már igazán sok. Ráadásul sokk! S belegondolva hogy kezdetekkor minden mennyire nehéz volt … ez csak elégtétellel s örömmel szolgál.

Azon töprengetem a napokban: ha van Paris j’ataime és New York I love you … miért nincs Roma te amo? Hiszen ez a város is ugyanannyira egyedi és különleges mint a másik kettő.

Annyira kezdem megszokni, hogy már nem is tudom melyik szokás melyikhez kultúrához tartozik.

Minden nap 1 és 4 között az üzletek bezárnak, az iskola bezár, a bankok bezárnak, minden bezár, az utcák pusztákká lesznek. Mindenki pásztát eszik s sziesztázik.

A honvágy csak egy ideigelenes állapot. Egyre erősebben hiszem, hogy az ember bármilyen környezetet és körülményt képes megszokni. Legyen az jó vagy rossz; kellemes vagy kellemetlen. Csak időre van szükség.

Ahhoz hogy két ember közötti kapcsolat elméjüljön … szükség van arra a plusszra … s néha az nem más mint a véletlen.

A világ legkedvesebb emberei a kanadaiak. Nekem biztosan igen!

Annyira nem telik jól hogy itt maradjak. Annyira nem telik rosszul hogy haza vágyjak. Rájöttem: az ellentmondás nem elkerülendő dolog és nem zárja ki a két elemet. Az ellentmondás éppúgy része az életemnek mint bármi más.

Az éjszaka nevetésem hangjára ébredtem. Örömömben tovább nevettem.

testing ... testing ... krisz is returning

Néhány hete már, hogy először megnéztem ezt a videót. Többször azóta. Humoros, frappáns, mély és elgondolkodtató. Indzsój!

Döntések. Közelebb visznek vagy eltávolítanak valamitől. Mitől?

Rádnézek és úgy teszek mintha nem látnálak. Úúúgy örvendek neked.

Annak, hogy megint találkoztunk; de úgy döntök nem árulom el a beszélgetés során. Még nem.

Hazamegyek. Látni foglak. Megölellek, átadom a rohamosan megvett könyvet. A könyved. Design. Tudom azt szereted. Kicsim ügyelj magadra és ügyes légy! Majd ebéd a családdal. Elpanaszolják ,hogy nem tanulsz. Te meg tudtukra adod, hogy erről ma nem akarsz hallani. Ez a Te napod. Majd apa aggódik, hogy elmegyek. Túl hosszú idő, túl messze van. Nem fog látni. Én meg mosolygok. Várom.

24 órát sem ülök otthon. Döntés. Pedig csak megnehezíti a hetem, a hónapom. Mégis meg kell tenni. Oly gyors lett minden. Annyi mindenre kell figyelni. Tiff, vizsgák, iratok, szerződés, munka. Ki lehet bírni? Ki kell bírni!

Es muss sein. Es muss sein.

Kéremszépen lassan megint itt a TIFF. Ami röviden azt jelenti, hogy már nagyon naggggyon vártam, és ... eltelt még egy év. Mejelent az első spot is, amin nagyot nevettem. hihhhiii. Erre nem számítottam

Elsőre nem figyelsz fel rá. Ahol egyszerre sok az ember, ott az általánosan elfogadott szépségek ragadják meg a tekintetet. Általában. Hiszen tudjátok. Ismerős nem?  Majd rápillantasz. Első benyomás: egy átlagos ember, semmi különös. De nem kell sok. Egy beszélgetés, néhány rövid együtt töltött pillanat, hogy ráeszmélj mennyire különleges. A gondolatai, a mozdulatok, a mosoly, az a szabadság mivel ledönti a társadalmi kliséket. Különleges. Nem, ez a szó túl kevés. ...hirtelen ebből az átlagosnak hitt emberből, a világ legszebb lényévé válik. Mint megbabonázott nem tudod levenni tekinteted róla, csodálod minden rezdülését ...

Ezt hívom szépnek. A szó legmélyebb értelmében.

Ha valaki még túl fiatal volt, hogy emlékezzen;  még épp nem született meg; vagy csak lemaradt; az most bepótolhatja. A szomszéd országban tombol a

FORRADALOM! 

Három lány elment Párizsba. Bejártak amit csak tudtak. Néztek nappal, néztek este, éjszakára pedig megállapodtak egy kocsmában. Összeismerkedtek fiatal franciákkal. Hajnalig együtt voltak. Majd a három lány továbbment egy kis városba. Délre. Grenoble. Ott összeismerkedtek színes emberekkel. Kanadától Izraelig. Város, emberek, vidám esték, tanulás és sok-sok új. Második héten megint fogták csomagjukat s továbbmentek. Mostmár mindenkivel. La Grave. Az Alpok. 3200m. Projektek, munka, álmatlan éjszakák, jatékok, barátok, kávé, kocsmák. Fekete vodka (ittatok már?). Majd újra Grenoble. Búcsú. Buli. Újra Párizs. Mostmár otthon. Nosztalgia. Öröm. Lelkesedés. Lazaság. Nincs stressz. Hiány.

Már-már csak egy kevés ... indulok. Elutazom egy pár hétre. Vár rám Párizs, a hegyek, és ez a kedves város.

 Kívánom Mindenkinek a legjobbakat, abban a reményen h ezt kívánják majd nekem is:).

Au revoir!

Foghatjuk szentimentális beállítottságomra; hogy bizonyos területek nagyon érzékenyen érintenek. Tény. A szüleim egyre jobban hiányoznak. 23 évre volt szükségem, h felfogjam mennyire nehéz lenne nélkülük.  ...lázadó időszakomra gondolok, mikor még serdülőként minden egyes gondolatom arra irányult, hogyan tudnék minél elöbb megszabadulni az otthon fogságából. Esténként a térképet néztem merre utaznék, hol élnék. Azon tűnődtem melyik vonatra fogok ülni, és elvisz engem innen messze ... messze .... Most pedig, mikor végre eltávolodtam otthonomtól, egyre jobban hiányzik. Hiányzik ha nem beszélhetek szüleimmel, ha nem hallom hangjukat. Látom amint édesapám nyomogatja a billentyüket. Lassan. Egy újját használja. Minden egyes betüt kétszer megnéz jót nyom-e le. Édesanyám egyet mosolyog, arra gondolva hova jutott a mai technológia. Milyen vicces hogy mikrofonon keresztül is tudunk beszélgetni.  Majd mosolyogva megszólal: „Servus Cristina! Ce mai faci mama draga?”.

Hálás vagyok, hogy jól vannak, egészségesek. Mégis ... nem tudom kiverni fejemből, hogy ez az idilli állapot csak a vihar elötti csend. Épp ezért örvendek nekik. Nagyon.  

Igen, tudatában vagyok, hogy nagyon elhanyagoltam blogocskámat. Hiányzik ... holnap írok egy kedves kis bejegyzést. It's a promise!:)

Erre épp ma hajnalba leltem. Persze nem árulom el, h valójában mit is kerestem, s hogy csak a véletlen műve h ezt adta ki a kereső, m még én is belepirulok. Lényeg, h ez sokkal jobb, m ami eredetileg a fejemben volt. Igen, eGész nap ezt dúdolgattam magamban, s most h megint otthon vagyok olyan jóóóó hallani (meg énekelni-hihhi).

láláááááááá 

Egy ideje már, h megszeretném osztani veletek kedvenc filmjeim listáját. hmm ... ha jobban belegondolok nem is a kedvenc. Olyan nincs is. Mondjuk inkább azt, hogy mindegyik a maga idején nagyon foglalkoztatott. Egy részét sikerült újranéznem, és talán az érdemesmegnézni-jajjbejófilm nézetem egyesekről közben megváltozott. De mégis úgy tekintek rájuk m amikor a legjobban értékeltem. Amúgy a sorrend nem releváns,  és a lista sem teljes. Csak  azok kerültek fel, melyek kapásból így eszembe jutottak. Szóval a filmek:

1. The Hours (határozottan az egyik legjobb könyv szerinti adaptáció
2. Moulin Rouge
3. Dogville

s ezzel be is fejeztem a Nicole Kidman-s sorozatomat:)

4. M

5. Metropolis

6. Beyond Borders (az imdb nagyon alulértékelte)

7. Closer

8. Lawrence of Arabia

9. Trainspotting (choose choose choose!!! háhhhá)

10. Hable con ella

11. La Comunidad

12. The Girl in the Café (be a great generation!)

13. Maléna

14. Into the wild

15. The Magician

16.Casablanca

17.Le Scaphandre et le papillon

18. Marty

19. Dead Man

20. My life without me

21. The Abyss

22. Being There

23. Empire of the Sun

24. Der Himmel über Berlin

25. La strada

26. Paths of glory

27. Viridiana

28. If

29. Blow

30. American Beauty

31. Singing in the Rain

32. Eternal Sunshine of the Spotless Mind

33. The Constant Gardener

34. Titanic  (Akarattal maradt a végére. Habár az általános vélemény róla az, h bleah!, nekem annak idején tetszett. Most nem tudom mit gondolnék róla, de az biztos, h nem kéne annyit ócsárolni. Lehet nem ér meg 11 oscart, de azért nem annyira rossz naa. Imidzs dologgá nőtt, h mindenki csak rosszat kell mondjon erről a filmről, pedig van benne egy rakás jó is ... )